Hallgasd és nézd

Envision by Chris Attard

Chris Attard a máltai elektronikus zenei élet egyik feltörekvő alakja. Az úriember a deep house, és a techouse világában kalandozik.

Christ teljesen magával ragadta az elektronikus zene világa, kezdetben leginkább a deep house darabokban találta meg önmagát, majd a tech house hangzás felé kezdett kacsintgatni. Mivel teljesen lenyűgözte a lemezlovasok technikai tudása, kísérletezgetni kezdett, muzikalitásának köszönhetően pedig hamar elsajátította a mixelés művészetét. Nem sokkal később, már a mixelés önmagában nem elégítette ki kísérletező kedvét, ő maga akarta írni a zenéket. Rögtön az első alkotása kapcsán kiderült, hogy van tehetsége a zeneíráshoz. Nem véletlen, hogy az „Avenue”akkorát robbant a Bonus Brothers Productions égisze alatt, majd ezt hamarosan követte a következő két sikersztori a „Wonderland” és a „Strings” szintén a BBP gondozásában.

2011-ben indította el saját rendezvénysorozatát, melyet Envision Events Malta  névre keresztelt, és a deephouse érzelmes világától, a piszkos tech house-on keresztül, a sötét, mély, mocskos techno-ig vezet.