Hallgasd és nézd

Wankelmut a Stereo Chef -ben

Kinek ismerős a Jacob Dilßner név, vagy „Reckoning song”? Úgy már tisztább a kép, ha azt mondjuk: Wankelmut és One day baby? 
Wankelmut korábban a háttérben dolgozott, de aztán 2012-ben remixelte Asaf Avidan dalát, amellyel letarolta az európai klubokat és egy csapásra a booking-ügynökök kedvence lett.

A klipet több, mint 128 millióan nézték meg a Youtube-on, azon a nyáron ez szólt a rádiókban, klubokban, fesztiválokon és a fiatal berlini művész immár DJ-ként lépett ki a reflektorfénybe. 2013-ban még ezt a sikert is tudta überelni az Emma Louise – My Head Is a Jungle remixével, ám Wankelmut kifejezetten örül annak, ha az ismertebb slágerei olyan közönséget is bevonzanak, akik egyébként be nem tennék a lábukat egy house vagy techno-orientált rendezvényre.


Míg más DJ-k utazásra visznek, én történeteket szeretnék mesélni szettjeimmel – mondta Pete Tongnak, amikor június 7-én a BBC Radio1 Essential Mix műsorában nála vendégeskedett egy 2 órás mixszel. A történet azonban még nincs teljesen megírva, csak a sarokkövei léteznek, ugyanis hogy pontosan miről szól, azt mindenkinek magának kell megfejtenie. One day baby, ez a nap pedig 2014. június 20.-a péntek… Német minőség a Stereo Chefben, a lemezjátszók mögött Jacob Dilßner, a.k.a. Wankelmut!

 

https://www.facebook.com/events/863776026983066/