Hallgasd és nézd

Új japán őrület, a szemgolyónyalás

A szokatlan trend (már amennyire tényleg az), amely megtalálható a japán manga képregényekben is, valamint a népszerű zenei videókban és a YouTube-on, az „oculolinctus" néven ismert fetisizmus.

A közelmúltban a szemgolyónyalás Japánban állítólag azt eredményezte, hogy egyre több iskolás visel szemkötőt, hogy elrejtse a fertőzéseket.

Az orvosi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a tevékenységnek nagy veszélyei vannak. Előidézheti a kötőhártya-gyulladást, megrepedhet a szaruhártya, szem chlamydia alakulhat ki (egyfajta nemi betegség) és szélsőséges esetben vakságot okozhat.

A jelenlegi trend, a szemgolyónyalás témája megjelent a japán Naver Matome nevű honlapon, amely beszámol arról, hogy egy osztály 12 éves diákjainak csaknem egyharmada bevallotta, hogy kipróbálta már.

Egy iskolai tanár hozzátette, hogy egy osztályban legalább 10 tanuló visel szemkötőt.

A szemgolyónyaláshoz kapcsolódó egészségügyi problémákat az okozza, hogy a nyelv vakarja a felületet, a szem és a szájüregi baktériumok ezt követően fertőzést okoznak- a média szerint.

Dr. Robert Noecker, egy amerikai székhelyű szemorvos elmondta: "A tevékenység könnyen karcolhatja a szaruhártyát, amely vaksághoz vezethet."

Azt azonban, hogy a japán honlap cikke valóban valós, vagy fiktív továbbra is tisztázatlan. A legújabb Japán hírek szerint a szemgolyónyalás a japán iskolások körében témájú cikk egy átverés, melyet a tokiói székhelyű író, Mark Schreiber alkotott meg, aki felvette a kapcsolatot két szemészeti szövetséggel, egy szemésszel, egy tanárral és egy szervezettel, akik közül egyik sem hallott a jelenségről.

 

Figyelem!  A szemgolyónyalás veszélyes!

forrás: asiaport.h

írta: DV

http://asiaport.hu/index.php/hetkoznapok/japan/9742-a-szemgolyonyalas-veszelyes